Kozmikus kinetikus szobor 2D-ben, mint modell?

Nem tudom megítélni mennyire népszerű ez már/még, de attól függetlenül, hogy ez a gifben ábrázolt modell - ha szeretnénk leértékelni - tele van hibákkal (pl nem ábrázolja helyesen a bolygók keringési síkjának dőlésszögét a Naprendszerünk haladási irányához képest) és hogy ez még mindig csak egy apró és nem túl nehezen modellezhető része a lehetséges történetnek, nekem épp elég érzékletes (legalább a kinetikus szobrokhoz képest), és talán azoknak is, akiknek szintén fontos ez a kiNYOMozása (>elképzelése, mintaadása) a lehetséges elmúlónak vagy épp a bizonyosan elkövetkezőnek.
Ezek a típusú modellek pedig - ha pontosak -nem kérdőjelezik meg a korábbiakat, (a heliocentrikus világképet,) viszont kiegészítik azt, még ha több hibával is, ami közül az irányok felcserélése és a sajátos arányok mellett a másik lehetne az, ha ezt automatikusan egy örvénynek ítéljük, mint ahogy az alkotója is tette, ami pedig nem lenne helyes. Egy klasszikus hélix térgörbével viszont talán nem lövünk túl a célon, de sokkal közelebb sem kerülünk önmagában.
Továbbiak a cikkben összeszedve: http://www.universetoday.com/107322/is-the-solar-system-really-a-vortex/

normal?

A vox.com-on megjelent cikk szerint: „Color film was built for white people.”
(Link: http://www.vox.com/2015/9/18/9348821/photography-race-bias)

Ez a fent idézett konteó hangulatú állítás több kérdést is felvet, amennyiben hajlamosak vagyunk kétkedve fogadni a közvéleményre és persze a politikai beszédmódra és döntésekre is hatni képes „negyedik hatalmi ág”, a média kijelentéseit. (A „negyedik hatalmi ág” jelzős szerkezetet  -a több könyvet is kiadott, konteókkal foglalkozó magyar szerző és blogger - Tiboru egyenesen „eposzinak” nevezi, miközben a létező vagy nem létező összeesküvésekkel foglalkozva a különböző sajtótermékről megállapítja, hogy dokumentumértékkel jelenítik meg ezen konfliktusok tüneteit. Tiboru két szembeálló „tartóoszlopra” vezeti vissza a különböző konteókat. Az egyikben egy kis csoport globális összeesküvése okozza a tüneteket, míg a másikban pedig pont az elnyomó „fasizálódás” rejti el magában a hatalmi célú összeesküvéseket a különböző kisebbségek ellen. Ebben a bejegyzésben nem ezekről a dolgokról lesz szó, hanem inkább a fotográfia történetének természet által meghatározott aspektusairól.)

Számomra nem azért tűnik kedvezőnek a fotográfia története (akár amatőr, közösségi, populáris, divat, sajtó, profi stb.), és ezzel párhuzamosan nem azért tűnhet hibásan úgy, hogy a vizuális kultúra nagy része a fehér bőrűekre van konstruálva, mert ezzel technológiai és felhasználói oldalról kirekesztő, elnyomó biopolitikát gyakorolnának egyesek az afrikai származásúak kárára, hanem mert bizonyos fénytannal összefüggő jelenségek csak áthághatatlan fizikai törvények keretein belül lehetségesek. Ilyen a fotózás is, ami természettudományosan magyarázható feltételek között működőképes igazán a fény fizikai tulajdonságain keresztül, szemben a társadalmi elvárásainkkal, amik a szabályozás során vagy figyelembe veszik a természetet vagy sem, de semmiképp nem tehetik nem létezővé vagy következményeiket indokolatlanabbá, legfeljebb különböző kezelési módokat vázolhatnak fel, amit az emberek vagy megvalósítanak vagy nem.

Ez a Vox cikk sokkal pontosabb lenne, ha jobban elkülönítené és nem mosná egybe a technológiakritikát a média vagy társadalomkritikával, mert racionálisan nem lehet árnyalatterjedelmi különbségekből úgy tekinteni az arra épülő technológiára, mintha az az afro-amerikaiak ellensége lenne. Vagyis érdemes lenne nem az egész mai fotográfia történetét és a színes filmet hibáztatni egy kívánt vagy nem kívánt társadalmi helyzetért. Továbbá a címmel ellentétben nem a fehér embernek készült a színes technológia, hanem mindenkinek, mert a fehér bőrszín technológiailag csak annyiban meghatározó, hogy ők azok, akik fotómanipulációk nélkül is jobban igénybe veszik a fizikai törvények keretei között lehetséges árnyalatterjedelmi kapacitást. Ez pedig nem összemosható az afrikai származásúak kapacitásának kizsákmányoló kihasználásával.

1. A társadalmi körülményekről:

Az, hogy a nyomtatásban és a fotografálásban egy világosabb arcbőr látszatát hozzák létre a nem fehér bőrűek számára egy dinamikusabb kontraszt eléréséhez a szem, orr és száj mindenkinél konstansnak (legsötétebbnek) tekinthető helyi árnyalatminimumához igazodva, még nem jelenti azt, hogy a társadalom arra lenne kondicionálva, hogy a fehérebb bőrszín egy preferáltabb, értékesebb tulajdonság. Egy fotónak nem kell, hogy célja legyen ábrázolni a bőrszínt vagy származást, és az, hogy a fotókon a fekete bőrűek is fehér bőrűnek látszanak, még nem jelenti azt, hogy azok is, vagy hogy kívánatosabb lenne, ha azok lennének, mert egyszerűen ez csak az egyik módja a lehetséges ábrázolásoknak és mint olyan automatikusan nem tekinthető egy társadalmi értékítéletnek vagy kirekesztő politikának, esetleg csak annak illusztráló eszközének sem. Ezzel együtt persze a fotográfia beleférhet elnyomó politikai célok eszközrendszerébe, de ha így is van, nem a fotóktól érdemes ilyenkor sem félni és tartani, hanem azoktól a döntéshozóktól, akik az elnyomás ellen kötelezték el magukat. A bármilyen bőrszínű emberről készült fotográfia a kizsákmányolásnak ebben az esetben is legfeljebb csak az egyik szükséges, de nem elégséges feltétele, és ha az egyenlőségért küzd valaki, akkor nem feltétlenül lesz akár csak elegendő szintű is ezzel a jelenséggel bajlódnia, mert az elnyomó vagy jogsértő döntéseket nem a fotók hozzák és tartják fenn, de még csak automatikusan a fotósok sem, hanem a különböző jogalkotók és jogsértők.
(Itt felteszem, hogy aktuálisan épp nincs olyan jelenség, ami ne lenne a jogi környezetben valamilyen módon meghatározva vagy kezelve, akár a megengedés, akár a szabályozás eltérő oldaláról szemléljük is. A jogsértés pedig egy jogi környezetben élő, azt „felhasználó” szereplő mellett érkezhet bármelyik azt meghatározó vagy érvényre juttató hatalmi ágtól, ami a jogalkotói, a végrehajtói, vagy a bírósági gyakorlatot illeti. Más kérdés, hogy egy környezetet mennyire lehet vagy hogyan érdemes megváltoztatni, ha ott az elnyomás jeleit tapasztaljuk, ami a fotográfia filmtechnikai történetében számomra csak a Vox cikkben tárgyalt csúsztatások segítségével érhető tetten. Ezek tisztázása segítené a mindenkori jogi környezet pontosabb megértését vagy megítélését is.)
A képmáshoz való jogot és a közzétételt persze szabályozzák is különböző törvények, aminek betartása vagy megszegése nem jelent automatikusan elítélendő vagy támogatható, erkölcsös magatartást is. A fotózás előtt kötelező engedélykérést itt Magyarországon például felülírja egy tömegfelvétel, bűncselekmény, közéleti szereplés, közfeladatot ellátó megjelenésének körülménye, de az sem tartható szabályalkotás, ha a fotózás és közzétételének tiltása aránytalanul sérti az információ megszerzésének, átadásának és a véleménynyilvánításnak a  szabadságát.
Ezt a Vox cikkben megtámadt képalkotást megengedő jelenséget automatikusan a társadalmi problémáink forrásává vagy súlyos kritika tárgyává tenni valójában annyira irracionális, mint a tükröt hibáztatni azért, amiért mi magunk nem tetszünk benne.

2. A technikai körülményekről:

A fénysűrűség topológiai különbségei adják azokat a kontrasztértékeket, aminek segítségével egy fotográfiai témán és emberi arcon dinamikusan elkülöníthetjük a szűkebb és tágabb környezettől a lefényképezni kívánt egyéni kifejezések és kifejeződések egy részét adó szemeket, orrot és szájat az arcbőr felületétől, valamint a fej és más testrészek formáját adó két dimenziós kontúrt a nem emberi környezet elemeitől. Technikailag a legvilágosabb és legsötétebb felületi részek aránya határozza meg a fotográfiával megragadható látvány kontrasztjának minőségét és dinamikáját. Ezt pedig nagyon is befolyásolja az az összemérhető tulajdonság, hogy egy fehér bőrű ember esetén az arc és más fotózható testrészek elemeinél ez az arányszám nagyobb különbségre lefordítható mértékben jelentkezik ugyanolyan fényviszonyok esetén, mint a fekete bőrűeknél, a nem emberi környezet saját kontrasztjaitól függetlenül is. A szem, orr, száj arcbőrhöz képest árnyékok nélkül is sötétebb –kevesebb fényt visszaverő – felületei ( pl. szempilla, szemöldök, szájszín), és a dinamikusabb kontraszt másik felét adó fejforma plusz szem, orr, száj árnyékai közt más a különbség az eltérő bőrszíneknél, azzal együtt, hogy ezen emberi testen belül megfigyelhető kontrasztokon túl ennek az egésznek a testen kívüli környezethez viszonyított dinamikáját is figyelembe veszik fotózás során, az expozíciós érték meghatározásában, vagy a cikkben is vizsgált fényérzékeny film megalkotásakor. Vagyis a könnyebben/nehezebben fényképezés jelenségét nem az okozza, hogy a fekete bőrűekre nézve hátrányosan konstruáltak egy technológiát, és nem csak az okozza, hogy a látás és fényképezés csak egy bizonyos dinamikus kontraszt tartományt képes átfogni és kénytelen azon belül információszerzést végezni, hanem az is mérhető és létező jelenség, hogy a különböző bőrszínű emberek nem egyforma árnyalatterjedelműek, amiből önmagában még nem kell következnie semmiféle hátrányos társadalmi megkülönböztetésnek, legfeljebb leírhatjuk, hogy ezzel a vizuális tulajdonsággal is jellemezhetjük magunkat, és ez így egy értékmentes tény, nem pedig norma.

Művészetelmélet?: "Hogy mi a művészet, azt megállapítani nem, csak eldönteni lehet." -Erdély Miklós

Idézett szövegek forrása: http://www.artpool.hu/kontextus/mono/nullpont6b2.html

Kép: http://www.tamabi.ac.jp/idd/shiro/ia/art-theory-map.gif

Erdély Miklós kontextusában vizsgálva a művészet fogalma (melyben számomra nem az az érdekes, hogy ezen kívül mi lehetne még művészet, hanem hogy mi az, ami egészen biztosan logikai problémákhoz vezet, ha automatikusan megengedjük rá az alkalmazását, és ezért felteszem és megengedem, hogy nem lehet bármi az, mert különben egészen értelmetlen ez az egész). :

„Jelentős alkotónak azt tartom, aki hozzájárult ahhoz, hogy a különböző művészinek nevezett tevékenységekben ne legyen semmi közös.”

Ez (is) egy romantikában gyökerező és azt meghaladni (vagy attól elfordulni) képtelen elképzelés, ahol a művészet és egyén vizsgálatának viszonyában fontosabbá válik a szubjektum, egy olyan sajátosság, ami értékesebbnek tartja az individuum egyediségét annál, ami közös és általános az ember és művészet tekintetében.

„Más szóval a respektálható művészettörténet megfosztotta a művészet fogalmát jelentésétől.”

Ha többféle, de egymástól megkülönböztethető művészettörténet létezik, akkor (egy nem feltétlenül önkényes) döntés kérdése, hogy a jelentésmegfosztó vagy a jelentésmegtartó művészettörténet fogalmát tekintsük „respektálhatónak”. Kérdéses még, hogy a jelentésfosztás után mennyire elkerülhető, hogy a művészet egy másik fogalom jelentését mégis maradéktalanul kielégítse és így a jelentés szintjén azzá váljon, mivel a művészet fogalmával már semmit sem mondunk vele kapcsolatban. (Lásd a társadalmilag elkötelezett vagy a társadalmi vitákat kiváltani szándékozó művészet politikai tettként, vagy egyenesen propagandaként való feltűnését. Ha a művészet csupán a véleménynyilvánítás (és azon belül is a politikai beszéd) eszköze, akkor nem lehet tudni, hogy mi különbözteti meg a művészettörténetet mondjuk a szólásszabadság  vagy politika történetétől, és a műalkotásokra is az újságírás vagy a kampánytevékenységek szabályozása vonatkozna, mint szükséges feltétel, amit tartva akár egy kommentre való egyszerű hivatkozással is kielégíthető egy művészeti produkcióhoz már elégséges feltétel.)

„Mivel: sem az nem engedhető meg, hogy egy fogalom (jelen esetben a művészet) hol ezt jelentse, hol azt, sem kizárni nem akarok általam jelentősnek tartott alkotókat a művészet fogalma meg- mentése kedvéért (hiszen éppen azért tartom őket jelentősnek, mert munkásságuknak köszönhető, hogy a művészet fogalma mindíg mást és mást takar), ezért ki kell jelentenem, hogy, hála az alkotóknak, a művészet fogalma üres, nincs jelöltje, nem maradt jelentése.”

Abból, hogy bármit művészetnek nevezhetünk, nem következik, hogy bármi művészet is lehet. A jelölés - mint döntés - szükséges, de nem elégséges feltétel annak megállapításához, hogy a fogalom („művészet”) félreérthetetlen alkalmazása és/vagy ennek a (sokszor tudatosan taktikai) választásnak az elkerülése a félreértett jelöltre* (Erdélynél „4 fő síkban”** a műalkotás:tematika, módszertan, művtörténet, művész) megtörténik e, hiszen attól, hogy a kalapácsot megegyezés vagy egyéni kódolás szintjén hívhatjuk épp  „fűrésznek” is, nem feltétlenül tudunk majd az így jelölt tárggyal „fűrészelni”, ezzel együtt pedig értelmetlen lesz használni ezt a megoldást abban az esetben, ha mindkét tárgyra (kalapács és fűrész ) szükségünk van, mert nem fogjuk tudni megkülönböztetni őket egymástól, ha az egyiket elkérik tőlünk. Ez a fajta fogalmi funkcióvesztés pedig függ attól a döntéstől, érzéktől vagy fogékonyságtól, hogy mennyire lehetséges magától értetődően művészetnek tekinteni bármit. Ez pedig nem feltétlenül szigorú definiálás kérdése, hanem inkább ugyanannyira annak felismerése, hogy hogyan működik a dolog. Ha azt állítjuk, hogy az a művészet, ami

„…képes sokjelentésűvé, tendenciájában végtelen jelentésűvé, "szuperjellé" válni”,

akkor még nem tudhatjuk, hogy mitől nem függ ez az átalakulás (melyik idő, kultúra, hely, ízlés zár ki biztosan egyes megoldásokat), és ad absurdum az ilyen érvelésre hozva példát, mindenki, aki rendelkezik egy kerékpárral, egyben Tour de France versenyzőnek is tekinthető lesz, mert nem tudunk olyan feltételről, ami ezt mégis megakadályozhatja.

„Ilyenkor megjelenik a szabadság érzete, ami semmi más, mint üresség, lyuk a "felismert szükségszerűség" láncolatában: hely.”

Ebben az értelemben a művészet egyben annak a világnak a megalkotása, aminek lennie kell. (Vagy azért, mert csak ezzel váltható fel egy „felismert szükségszerűség”, vagy azért, mert épp kívánatos és döntéseinkkel megtámogatott az az „üresség” vagy „hely”, ami a szabadság érzetét adja.) Így megint egy legfeljebb körbenforgó okoskodáshoz jutunk, amíg a szigorú definíciók károssága mellett nem vesszük észre, mert/vagy  automatikusan megengedjük a rengeteg, lebegő, n+1 számú megoldás problémáját. Ha azt mondjuk, hogy egy fogalom döntések mentén mindenre alkalmazható, mert akár már egyetlen feltétel (a „döntés”) is kielégítheti azt (annak mentén „Hogy mi a művészet, azt megállapítani nem, csak eldönteni lehet.”), akkor logikailag szembekerülünk a fogalomalkotás racionális alapjával, ami szerint egy fogalom csak akkor lehet értelmes és használható, ha segítségével megkülönböztethetjük a létezőket. Amellett, hogy semmi nem tiltja vagy akadályozza meg, hogy akármit is művészetnek nevezhessünk, nem biztos, hogy működni fog, ha bármit annak is tekintünk.

Ha azt állítjuk, hogy NEM LEHET BÁRMI MŰVÉSZET, abból még nem következik, hogy bármit önkényesen el is döntöttünk volna, hogy ezt a kérdést önkényesen megválaszoltuk volna, vagy tettük volna fel. Ami továbbra is lehetséges, hogy: ez még  egy eldönthető kérdés marad:

„Attól, hogy egy állítás döntés kérdése, nem feltétlenül önkényes.”

„Hogy az alkotók közül kiket tartok jelentősnek, természetesen az is döntés kérdése.”

„Jelentős alkotónak azt tartom, aki hozzájárult ahhoz, hogy a különböző művészinek nevezett tevékenységekben ne legyen semmi közös.”

Ez a fajta jelölés olyan tautológiához vezet, mely az önkényes érvelésnek ha talán még nem is elégséges, de szükséges feltételét már ki is elégíti, mert egyik ponton sem cáfolható kijelentéssel dolgozik önmagában található hivatkozásokkal: Mivel ha egy művész, amit csinál, az szabadon eldönthető módon művészetnek tekinthető, és mivel az már művészet, ezért ő maga is művész lesz, ha pedig ez így van, akkor amit csinál az művészet, mert ő már művész.

A legutóbbi fenti idézet második részének visszaidézésével kedves olvasómmal mi is visszaértünk az első idézet utáni problémához, ahol újra szembetűnővé válhat, hogy az egyéni vagy a „közös” megfejtések mellett döntünk. Erdély látszólag eldöntötte: „…a különböző művészinek nevezett tevékenységekben ne legyen semmi közös.”

Innentől kezdve csak remélni tudom, hogy nem értettem félre semmit szándékosan vagy képességeim miatt, de ezt a kérdést természeténél fogva már nem csak én döntöm el.

* ”Az ilyen jel megkülönböztetendő az algebrai x-től, amely tetszőleges jelentést vehet föl, mert a műalkotás semmilyen jelentést nem vehet fel, csak félreértés által.”

**      ”A jelentések durván négy különböző síkon jelennek meg: - Tematikai síkon (mit) - Technikai síkon (hogyan) - Művészettörténeti kontextusban (minden megelőző, illetve egykorú műalkotás viszonylatában) külön a - mit - hogyan - Társadalmi, történeti síkon (a művész formátumától függően a szűkebb vagy tágabb szociális, kulturális környezet viszonylatában) külön a - mit - hogyan.”