normal?

A vox.com-on megjelent cikk szerint: „Color film was built for white people.”
(Link: http://www.vox.com/2015/9/18/9348821/photography-race-bias)

Ez a fent idézett konteó hangulatú állítás több kérdést is felvet, amennyiben hajlamosak vagyunk kétkedve fogadni a közvéleményre és persze a politikai beszédmódra és döntésekre is hatni képes „negyedik hatalmi ág”, a média kijelentéseit. (A „negyedik hatalmi ág” jelzős szerkezetet  -a több könyvet is kiadott, konteókkal foglalkozó magyar szerző és blogger - Tiboru egyenesen „eposzinak” nevezi, miközben a létező vagy nem létező összeesküvésekkel foglalkozva a különböző sajtótermékről megállapítja, hogy dokumentumértékkel jelenítik meg ezen konfliktusok tüneteit. Tiboru két szembeálló „tartóoszlopra” vezeti vissza a különböző konteókat. Az egyikben egy kis csoport globális összeesküvése okozza a tüneteket, míg a másikban pedig pont az elnyomó „fasizálódás” rejti el magában a hatalmi célú összeesküvéseket a különböző kisebbségek ellen. Ebben a bejegyzésben nem ezekről a dolgokról lesz szó, hanem inkább a fotográfia történetének természet által meghatározott aspektusairól.)

Számomra nem azért tűnik kedvezőnek a fotográfia története (akár amatőr, közösségi, populáris, divat, sajtó, profi stb.), és ezzel párhuzamosan nem azért tűnhet hibásan úgy, hogy a vizuális kultúra nagy része a fehér bőrűekre van konstruálva, mert ezzel technológiai és felhasználói oldalról kirekesztő, elnyomó biopolitikát gyakorolnának egyesek az afrikai származásúak kárára, hanem mert bizonyos fénytannal összefüggő jelenségek csak áthághatatlan fizikai törvények keretein belül lehetségesek. Ilyen a fotózás is, ami természettudományosan magyarázható feltételek között működőképes igazán a fény fizikai tulajdonságain keresztül, szemben a társadalmi elvárásainkkal, amik a szabályozás során vagy figyelembe veszik a természetet vagy sem, de semmiképp nem tehetik nem létezővé vagy következményeiket indokolatlanabbá, legfeljebb különböző kezelési módokat vázolhatnak fel, amit az emberek vagy megvalósítanak vagy nem.

Ez a Vox cikk sokkal pontosabb lenne, ha jobban elkülönítené és nem mosná egybe a technológiakritikát a média vagy társadalomkritikával, mert racionálisan nem lehet árnyalatterjedelmi különbségekből úgy tekinteni az arra épülő technológiára, mintha az az afro-amerikaiak ellensége lenne. Vagyis érdemes lenne nem az egész mai fotográfia történetét és a színes filmet hibáztatni egy kívánt vagy nem kívánt társadalmi helyzetért. Továbbá a címmel ellentétben nem a fehér embernek készült a színes technológia, hanem mindenkinek, mert a fehér bőrszín technológiailag csak annyiban meghatározó, hogy ők azok, akik fotómanipulációk nélkül is jobban igénybe veszik a fizikai törvények keretei között lehetséges árnyalatterjedelmi kapacitást. Ez pedig nem összemosható az afrikai származásúak kapacitásának kizsákmányoló kihasználásával.

1. A társadalmi körülményekről:

Az, hogy a nyomtatásban és a fotografálásban egy világosabb arcbőr látszatát hozzák létre a nem fehér bőrűek számára egy dinamikusabb kontraszt eléréséhez a szem, orr és száj mindenkinél konstansnak (legsötétebbnek) tekinthető helyi árnyalatminimumához igazodva, még nem jelenti azt, hogy a társadalom arra lenne kondicionálva, hogy a fehérebb bőrszín egy preferáltabb, értékesebb tulajdonság. Egy fotónak nem kell, hogy célja legyen ábrázolni a bőrszínt vagy származást, és az, hogy a fotókon a fekete bőrűek is fehér bőrűnek látszanak, még nem jelenti azt, hogy azok is, vagy hogy kívánatosabb lenne, ha azok lennének, mert egyszerűen ez csak az egyik módja a lehetséges ábrázolásoknak és mint olyan automatikusan nem tekinthető egy társadalmi értékítéletnek vagy kirekesztő politikának, esetleg csak annak illusztráló eszközének sem. Ezzel együtt persze a fotográfia beleférhet elnyomó politikai célok eszközrendszerébe, de ha így is van, nem a fotóktól érdemes ilyenkor sem félni és tartani, hanem azoktól a döntéshozóktól, akik az elnyomás ellen kötelezték el magukat. A bármilyen bőrszínű emberről készült fotográfia a kizsákmányolásnak ebben az esetben is legfeljebb csak az egyik szükséges, de nem elégséges feltétele, és ha az egyenlőségért küzd valaki, akkor nem feltétlenül lesz akár csak elegendő szintű is ezzel a jelenséggel bajlódnia, mert az elnyomó vagy jogsértő döntéseket nem a fotók hozzák és tartják fenn, de még csak automatikusan a fotósok sem, hanem a különböző jogalkotók és jogsértők.
(Itt felteszem, hogy aktuálisan épp nincs olyan jelenség, ami ne lenne a jogi környezetben valamilyen módon meghatározva vagy kezelve, akár a megengedés, akár a szabályozás eltérő oldaláról szemléljük is. A jogsértés pedig egy jogi környezetben élő, azt „felhasználó” szereplő mellett érkezhet bármelyik azt meghatározó vagy érvényre juttató hatalmi ágtól, ami a jogalkotói, a végrehajtói, vagy a bírósági gyakorlatot illeti. Más kérdés, hogy egy környezetet mennyire lehet vagy hogyan érdemes megváltoztatni, ha ott az elnyomás jeleit tapasztaljuk, ami a fotográfia filmtechnikai történetében számomra csak a Vox cikkben tárgyalt csúsztatások segítségével érhető tetten. Ezek tisztázása segítené a mindenkori jogi környezet pontosabb megértését vagy megítélését is.)
A képmáshoz való jogot és a közzétételt persze szabályozzák is különböző törvények, aminek betartása vagy megszegése nem jelent automatikusan elítélendő vagy támogatható, erkölcsös magatartást is. A fotózás előtt kötelező engedélykérést itt Magyarországon például felülírja egy tömegfelvétel, bűncselekmény, közéleti szereplés, közfeladatot ellátó megjelenésének körülménye, de az sem tartható szabályalkotás, ha a fotózás és közzétételének tiltása aránytalanul sérti az információ megszerzésének, átadásának és a véleménynyilvánításnak a  szabadságát.
Ezt a Vox cikkben megtámadt képalkotást megengedő jelenséget automatikusan a társadalmi problémáink forrásává vagy súlyos kritika tárgyává tenni valójában annyira irracionális, mint a tükröt hibáztatni azért, amiért mi magunk nem tetszünk benne.

2. A technikai körülményekről:

A fénysűrűség topológiai különbségei adják azokat a kontrasztértékeket, aminek segítségével egy fotográfiai témán és emberi arcon dinamikusan elkülöníthetjük a szűkebb és tágabb környezettől a lefényképezni kívánt egyéni kifejezések és kifejeződések egy részét adó szemeket, orrot és szájat az arcbőr felületétől, valamint a fej és más testrészek formáját adó két dimenziós kontúrt a nem emberi környezet elemeitől. Technikailag a legvilágosabb és legsötétebb felületi részek aránya határozza meg a fotográfiával megragadható látvány kontrasztjának minőségét és dinamikáját. Ezt pedig nagyon is befolyásolja az az összemérhető tulajdonság, hogy egy fehér bőrű ember esetén az arc és más fotózható testrészek elemeinél ez az arányszám nagyobb különbségre lefordítható mértékben jelentkezik ugyanolyan fényviszonyok esetén, mint a fekete bőrűeknél, a nem emberi környezet saját kontrasztjaitól függetlenül is. A szem, orr, száj arcbőrhöz képest árnyékok nélkül is sötétebb –kevesebb fényt visszaverő – felületei ( pl. szempilla, szemöldök, szájszín), és a dinamikusabb kontraszt másik felét adó fejforma plusz szem, orr, száj árnyékai közt más a különbség az eltérő bőrszíneknél, azzal együtt, hogy ezen emberi testen belül megfigyelhető kontrasztokon túl ennek az egésznek a testen kívüli környezethez viszonyított dinamikáját is figyelembe veszik fotózás során, az expozíciós érték meghatározásában, vagy a cikkben is vizsgált fényérzékeny film megalkotásakor. Vagyis a könnyebben/nehezebben fényképezés jelenségét nem az okozza, hogy a fekete bőrűekre nézve hátrányosan konstruáltak egy technológiát, és nem csak az okozza, hogy a látás és fényképezés csak egy bizonyos dinamikus kontraszt tartományt képes átfogni és kénytelen azon belül információszerzést végezni, hanem az is mérhető és létező jelenség, hogy a különböző bőrszínű emberek nem egyforma árnyalatterjedelműek, amiből önmagában még nem kell következnie semmiféle hátrányos társadalmi megkülönböztetésnek, legfeljebb leírhatjuk, hogy ezzel a vizuális tulajdonsággal is jellemezhetjük magunkat, és ez így egy értékmentes tény, nem pedig norma.