A képek pedig látszólag többségben és fölényben vannak. Olyan tömeget képeznek együtt, ami számszerű fölényt is jelent: a képekké kódolt információ mennyisége, kereslete és kínálata, valamint az előállítására, feldolgozására és sokszorosítására fordított erőforrások tekintetében megváltoztak az arányok a szövegekhez képest, és azokhoz a korokhoz képest, amikor az írás a ráépülő rendszerekkel még egészen máshogyan működött, ahogyan az internet megjelenése előtt is más volt a helyzet. Mégse gondolom, hogy ebből az következne, hogy a „képek” nyerésre is állnának, vagy hogy egyáltalán ezt az egészet értelmesen is le lehetne írni ebben a háborús szellemben. Ez a harcos, ellenfeleket feltételező tudat és Flussernek az erre felfűzött és elbeszélt víziója olyan képeket és történelmet projektál, ami leginkább csak harcok, háborúk és ellenfelek története. Mert hogy a háború fogalma és képe közéleti kontextusban (ahol leginkább nem a tudományos igényű viták, hanem a tényleges harcok számítanak) már feltételezi azt az értékválasztást, normatív filozófiát, megosztó ideológiát is, amivel az egész történet és a hozzá csatolható „történelmi tudat” egy egyszerűen is elbeszélhető manipulációs „mágiává”, háborús propagandává változik, ahol a polarizálódás, az egyik oldalra kerülés, a térfélválasztás és területfoglalás megtörténik. Különböző ideológiák mentén átpolitizálódik a történet még akkor is, ha a közbeszéd így még nem képes tárgyalni a jelenséget és amikor az nem is harci - politikai, hanem inkább nyelvi és kognitív szemüvegen keresztül modellezhető a működésmód leírásának vagy a történetük elbeszélésének szintjén, és vitaképes tudományos igényességgel. Vagyis a „háborús szellemben” nem fog menni a dolog és ezt a metaforát akár el is lehet felejteni. (Könnyű vizionálnunk és mondjuk egy SF novellába leírnunk egy olyan világot, ahol a képrombolók és a szövegrelativizálók tényleges polgárháborúja és harca hatja át a mindennapi küzdelmeinket egy elképzelt jelenben/jövőben, ami viszont Flusser szerint az egész történelmet végigkísérte. De akkor mik ezek az együttműködések? A szövetségek milyen ellenség ellen kötődnek kép és szöveg közt a mostani jelenünkben is a múltunkról nem is beszélve? Vagy ez csak egy kifinomult, bonyolult ügynökmunka, amivel a harcos felek bizonyos taktikai előnyökre tehetnek szert? Ez így túl spekulatív. –Egy ma egyre inkább látható elbeszélés szerint, ami ma fenyegetést jelenthet az az, hogy a tömegeknek nincs olyan közös tudata, amivel értelmesen is lehetne műveleteket végezni, csak „tudatalattija” van, tehetetlensége és gátlástalan vezetői, akik különböző képekkel ÉS szövegekkel képesek erőművekbe fogni és történelmet írni tudatnélküliségük és lendületük kihasználásával. A tömegnek nincs öntudata.)
Visszatérve információhordozóink képzelt hadviselésére: az látható, hogy nem állandó a helyzet és a változás többirányú. Új szereplők lépnek be, és új lehetőségeket hoznak létre. Viszont még az elektronikus információhordozók képiségéből sem következik meggyőződésem szerint a szövegek és a történelmi tudat elleni hadviselés. (Az álhírek és áltudományos oldalak megnevezhetőek, továbbra is van textuális stabilitás, szakmailag hiteles hálózatiság, stb.) Vagyis nincs itt semmiféle „mágia”, a világ varázstalanítva lett, és még mindig az. Abban viszont nem lehetünk teljesen biztosak, hogy ez a jövőben is így marad, amikor már egy létező és működő „mágia” is a rendelkezésünkre tud állni, és persze nem feltétlenül a történelmi tudat ellen, vagy bármi más ellen. És persze abban sem lehetünk biztosak, hogy a képekért. Úgy tűnik viszont, hogy ez még egészen elképzelhetetlen.
Érdemes megjegyezni, hogy hasonló elbeszélésekkel találkozhatunk a multimediális képregények meghatározásával kapcsolatban is egyes jeles szerzőknél. W. J. T. Mitchell szerint ugyanis nincsenek száz százalékosan képi vagy szöveges megoldások, mivel minden médium kevert médium, vagyis "minden reprezentáció heterogén; nincsenek tisztán vizuális vagy verbális művészetek”és bár ez a "képi fordulat" jellegzetes elbeszélése, mégis megjegyezhetjük, hogy átgondolásával élesebben láthatjuk a korábbi "mágikus" kiindulópontjaink egy még aktuális történelmi tudat segítségével. Akár közeledtünk egy korábbi helyzethez visszatérő állapothoz, akár távolodtunk attól. A spirális fordulatokban gondolkodók kitüntetett nézőpontjaiból viszont akár mindkettő egyszerre is lehetségessé válhat bizonyos vetületek szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése